De nem is lehetsz ilyen fiatalon beteg!

Az egyik kedvenc témámat hoztam el ma nektek. Amikor a szomszéd Gyuribácsi sokkal jobban tudja nálad, hogy mi a bajod. Vagy amikor a Gizike unokatestvérének a sógorának a hörcsöggondozójának is  ugyan ez a betegsége, de ő kimegy az utcára, dolgozik és amúgy jól van. Vagy a kedvencem: de nem is lehetsz ilyen fiatalon beteg, sőt, régen nem is volt ennyi betegség!

Számolni sem számolom már, hányszor kaptam meg ezeket a kérdéseket vagy kijelentéseket. De mivel a napokban ismét elért hozzám legalább három ilyen, és ha már amúgy is vezetek egy blogot, úgy döntöttem, leírom erről is a gondolataimat. Na meg arról is, hogy milyen az, amikor az orvosok azt mondják, "Maga túl fiatal ahhoz, hogy beteg legyen!"

Kezdjük azzal a résszel, hogy "régen bezzeg nem volt ennyi betegség"!
Sajnos régen nem is az, hogy kevesebb volt a betegség, hanem sokkal kevesebb tudásunk volt róluk. Az orvostudomány fejlődésével sikerül ezeket diagnosztizálnunk és megismernünk. Amiről nem volt tudomása az emebriségnek, azt nem tudta diagnosztizálni. Sokszor ma már egyszerűnek gondoltakat sem. Persze, ha nagyon régre megyünk vissza a történelemben akkor látjuk azt, hogy fertőző betegségek évszázadokon át egész falvakat pusztítottak el. A tüdőbaj, a gyermekbénulás, a himlő vagy akár egy egyszerűnek számító tüdőgyulladás is halálos ítélet lehetett. Az orvostudomány fejlődése előtt a legtöbb megmagyarázhatatlan betegséget démoni tevékenységeknek és a gonosz munkálkodásának tekintették. Tehát, ha valakinek megmagyarázhatatlan és furcsa tünetekkel járó baja volt, úgy tartották, megszállta egy démon. Érdekesség, hogy például a zsidó misztikus szövegekben bizonyos betegségeknek, avagy démonoknak különböző sokféle és igencsak szíves nevei voltak - amiről egy másik személyes jellegű írói projektem kapcsán csináltam kutatómunkát. De nem is kell leragadnunk a demonizálásoknál.

A mentális betegségeket „őrültségnek” nevezték, daganatok jelentős részéről pedig csak annyit tudtak, hogy az illető „hosszan szenvedett”. Ahogyan azt az egyik korábbi cikkemben írtam, pontosabban itt, a "nyugati orvoslásban már az ókori görögöknél megjelent az elképzelés, hogy a női test voltaképpen „irracionálisabb”, valamint az is, hogy a hisztéria szó a görög hystera, vagyis a „méh” szóból származik. Lényegében ha feltúrunk pár ezzel foglalkozó könyvet, vagy akár cikket a National Library of Medicine oldalán ( itt is az elérés hozzá ) láthatjuk, hogy a nézet terjedt el, hogy a női test hormonálisan kiszámíthatatlan, érzelmileg túlreaktív. Az autoimmun betegségek többsége nőknél gyakoribb, mégis átlagosan évekkel később diagnosztizálják őket, valamint a krónikus fájdalommal élő nőket gyakrabban küldik pszichiáterhez. A modern orvoslás történetének számos korszakában nem csak gyógyítani próbálták a női szenvedést, hanem normalizálni és fegyelmezni is. Hiszen az elvárt normákból, egy szerepből a nők nem léphettek ki. Ez nem pusztán orvosi elmélet volt, hanem társadalmi kontrollmechanizmus is, miszerint a jó nő csendes, türelmes, önfeláldozó és az az érzelmi reakcióit pedig könnyű túlérzékenységnek minősíteni. Így a női szenvedés gyakran nem testi problémaként, hanem jellembeli hibaként jelent meg. Ráadásul a modern orvostudomány sokáig férfitesteken alapult, miszerint gyógyszervizsgálatokban főként férfiak szerepeltek, a „normál” tünetleírásokat férfi minták alapján írták le, a női hormonális ciklust sokáig zavaró tényezőnek tekintették a kutatásban. (forrás) 

Visszatérve továbbra is a régen nem volt ennyi betegség irányába, a modern társadalom egyik paradoxona, hogy minél fejlettebb az egészségügy, annál többet beszélünk betegségekről, mert egyre finomabban tudjuk felismerni és kezelni őket. De nem kell ennyire visszamenni. 

Igazából az egyik nagyon nagy problémánk a modern társadalomban a sok mű étel, a sok vegyszer, a nem természetes anyagok, és itt fontos megemlíteni azt is, hogy az ipari forradalom után erősebben megjelenő betegségek és tünetek, hiszen azoknak az anyagoknak a kibocsátása, amihez az ember természeténél fogna nincs hozzászokva, az káros a szervezetre nézve. De valamennyire a fejlődéssel ez is változik, a szervezetünk az évszázadok során alkalmazkkodik és alkalmazkodni fog, de az elmúlt 20-30 évben nagyon nagy változások és gyors fejlődés történt nagyon sok területén a világnak. Ha csak azt nézzük hogy a BIO gazdálkodások létrejöttek már az is nagy előrelépés, de az eső ahogyan esik - hiába nem permetezik a növényeket - az eső felkerül a felhőbe abból a talajból is, amit permeteztek és az ráhullik ugyan úgy a növényekre. De nyilván kisebb a károsodási ráta. És persze, ha a bolti dolgokat megnézzük azonnal láthatjuk akár, de persze drasztikus példa a chips akár mint rágcsálnivaló, azt, hogy 20 éve mik voltka a hozzátevők és napjainkban mik a hozzátevők. Ijesztő ezeket látni. Ehhez hozzájárul az importálások és a globalizmus nagy része is. De maga a stressz is, hiába "túlgyakorizált" a kifejezés használata.

Mint ahogyan azt az MCAS Spektrum posztomban is írtam, az atipikus idegrendszeri jelenségek és a neurodivergens ernyő nagyon széles és magába foglal például olyan, és hivatalosan kutatott területeket, mint az ADHD, ami egy szenzoros érzékenységként mutatkozik meg. Része a fényérzékenység, zajérzékenység és a többi. Ha visszaemlékszünk arra, hogy nyelvvizsgán a kötelező környzetszennyezés témakörnél miket tanultunk, emlékezhetünk arra, hogy bizony ott esett szó ezekről a dolgokról, mint kifejezetten környezetszennyező problémák. A zaj. A tömeg. A fények. A zsúfoltság. Ezek mind nagyon erős ingerek.

Ezek az ingerek pedig károsítják hosszútávon a tűrőképességünket, amik ahhoz vezetnek el, hogy hamarabb leszünk impulzívabbak és stresszesek is, a stressz, egy folytonos idegrendszeri görcs és befeszülés, pedig károsító hatással van ránk. Főleg akkor, ha valaki magával cipel egy zsák generációs traumát is még, illetve maximalista, éltanuló, vagy a munkahelyén kell irreleváns elvárásoknak megfelelnie még a tulajdon szabadidejében is. Az ember nem erre született, mondjuk így. Ez persze elképzelhetetlen a napjaink társadalmában, de meg kell húznunk egy egészséges határt az elvárások és a tetsi lelki egészségünk érdekében.

Amennyiben ez nem sikerül, és tegyük fel, még a genetikánk sem ér fel egy limitált kiadású szuper aranykártyával, akkor bizony felköthetjük a gatyánkat, mert már bizonyított tény, hogy a krónikus stressz mennyire negatív hatással van a szervezetünkre. És félre ne érts, nyájas olvasóm. Ez nem csak 2026 hibája. A generációs traumákat hosszú-hosszú időn át tapostuk és ezek is megalapozták erre a kitaposott utat. 

Na meg, nem csak mostanság divat az, hogy az ember mindenre is érzékeny és mindenből a hiper-szuper-méregdrága-mindenmentes termékeket vásárolja, mert ha nem, akkor rosszul lesz. Igen, manapság tényleg megvesszük ezeket, mert régebben nem voltak elérhetőek. Így, ha mondjuk 50 évvel ezelőtt Margit anyus azt érezte, hogy fáj a hasa a tejtől, azt mondta, utálja a tejet és nem itta meg. Vagy mondjuk Gizus azt mondta, hát ami nem öl meg, az megerősít, erősítsed meg magad, aztán viseldd el, mert erre neked bizony szükséged van: és megitta a tejet, aztán meg csodálkozott, már bocsánat, hogy utána majdnem összefosta magát a kerti pottyantósban.

Tény, hogy régen sokkal kevesebb adalékanyaggal készültek az ételek. Igen, az emberek a kertjükben termesztett ételeket ették és ennek hála majdnem 100 éves korukig is el tudnak élni, de ugyanakkor fontos és megemlítendő, hogy akkor is voltak különféle betegségek, így nem lehet mindent ráhúzni arra, hogy az általunk fogyasztott élelmiszerekben annyi az adalékanyag, hogy csoda hogy már az nem tartósít el minket száz évig. 

Ezeket nagyon fontos körültekintően megvizsgálni és megfigyelni.

Ahogyan azt is, hogy egyes betegségek nem válogatnak. És most nem az influenzáról beszélek, egy kis tüdőgyulladásról vagy hasmenéses iskolai vírusról. Név nélkül kiemelném, hogy egy kedves ismerősömet tizennyolc éves kora környékén nem vették komolyan a hasi panaszaival, mert túl fiatal, hogy beteg legyen, biztos csak ideges az érettségi miatt. Ma ennek az ismerősömnek colitis ulcerosája van, ami mellett még endometriózisa is lett a gyógyszeres kezeléseket követően. Egy másik ismerősöm huszonhat éves korára endometriózisos lett, egy mérgező kapcsolatból kilépve. Akad egy másik hölgy, akinek az oltások következtével lettek olyan szinten megmagyarázhatatlan tünetei huszonévesen, hogy az orvosok bolondnak nézték emiatt. És akkor ne is beszéljünk a rákról, ami rengetegszer gyerekeket is érint. Kérdem én: ők nem túl fiatalok?

11 éves korom környékén lettem laktózérzékeny anélkül, hogy ment volna a hasam a laktóz kilégzési teszt után, ahol nagyon magas eredményt produkáltam. Mint már tudom, ez azt jelenti, hogy a vékonybélben nem termelődik elegendő laktáz enzim. Ez bontja le jobb esetben a tejcukrot. Ennek hiányában emésztetlenül jut  a vastagbélbe, ahol a baktériumok ezt megerjesztik és kezdődnek is a kellemetlen tünetek. Hogy mitől alakul ez ki?

Az emberi csecsemők szinte mind sok laktázt termelnek, mert az anyatej emésztéséhez szükség van rá. Sok embernél azonban gyermekkor vagy serdülőkor után a szervezet fokozatosan egyre kevesebb laktázt termel. De van, hogy károsodik a vékonybél, akár egy fertőzés hatására is. Ha a laktázt termelő bélhámsejtek sérülnek, átmenetileg vagy tartósan csökkenhet az enzim mennyisége. Ritkán ennek veleszületett oka is lehet, hogy valaki már születésétől fogva alig vagy egyáltalán nem termel laktázt.

Pontosan így, ahogyan ez ki tud alakulni, kialakulhatnak könnyedén más betegségek, allergiák, intoleranciák. Teljesen váratlanul.

Emiatt fontos meghallgatni a pácienseket, a betegeknek pedig gondosan utána járniuk annak, hogy mi történik velük. Nem azt mondom, hogy mindenki csapjon fel most orvosnak. Csupán azt, hogy fontos a tájékozódás, vagy akár a tünetnapló vezetése, ami segítheti a pácienset, valamint pedig az orvost is a betegség diagnózisának felállításában. Amennyiben lehetséges, emiatt fontos a családtagjaink ismerete is, különféle betegségek szempontjából. Igen, az is számíthat, ha a nagyi csak "utálta a tejet", mert előfordulhat, hogy bizony laktózintoleranciája vagy kazein problémája volt, csak éppenséggel nem tudott róla, hogy neki van egy ilyen nehézsége.