Olyan betegséggel élek, amit alig kutatnak a hazámban
Milyen érzés félelemben élni? Milyen érzés az, amikor nem tudod, mi fog történni a következő pillanatban? Amikor a tested már nem egy biztonságos védőburok, hanem egy csapda. Az elméddel próbálod nyugtatni magad, hiszen azt mondják „ minden odabenn dől el." Mégis, a következő pillanatban újra előtörnek a fájdalmak. A hirtelen reakciók. A furcsábbnál furcsább érzések, amikre nem érkezik segítség. Gondoltál már erre? Nekem ez az életem. Immáron kereken egy évvel ezelőtt változott meg, olyan hirtelen, hogy fel sem tudtam fogni. Előtte minden rendben volt, már amennyire. A napok igaz, azért eléggé stresszesek az egyetemi élet miatt, késő estig tanultam a vizsgákra, mellette próbáltam felvenni a koromnak elvárt tempót a hétköznapokban. Dolgozni muszáj, érj be időre ide-oda, rohanj, ne késd le a buszt, a csatlakozást, ne felejts el enni, inni és egyéb apróságok. Persze ezek nem tűnnek nehéz dolgoknak, egyáltalán. Viszont neurodivergenciával, nem olyan könnyűek, mint amennyire szeretném...